Hogyan született mégis gyermekünk?
3. ÚJ ÉLET
Megtérésünk
Szilveszter napján, kora este elindultunk a gyülekezetbe. Laci, Marcsi húgom, Anyám, Bernadett és jómagam. Ahogy autóval haladtunk a helyszín felé, Laci néhány elejtett szavából kiderült, hogy nagyjából ötezer (!) ember lesz az összejövetelen.
Kedves olvasó emlékszel, korábban említettem, hogy tömegiszonnyal és pánikbetegséggel küszködtem? Ötezer ember…
Na, mindegy – reagáltam – én ma mindenképpen megtérek!
A küzdőtér mellett, oldalt kaptunk helyet, majd elkezdődött a dicséret, Isten dicsőítése. Úgy másfél óra telhetett el így – nekem napoknak tűnt. Amikor vége lett, Laci megkérdezte:
– Na, hogy érzed magad?
– Hát, nem tudom mi van itt, de nagyon jól érzem magam. Érzem, hogy jó helyen vagyok; és itt nem történhet velem semmi baj –. Meglepődtem a saját válaszomon, de ez volt az igazság. Körbefuttattam szemeimet a több ezer emberen, még is nyugodt voltam.
Míg szót váltottunk, a gyülekezet pásztora elkezdte az Igehirdetést. Üzenete az apokaliptikus időkről, azok jeleiről és magáról az apokalipszisről szólt. Mit tagadjam, nem túl sokat értettem belőle, de nagyon izgalmasnak és aktuálisnak tűnt a téma az Ő előadásában. Eközben elérkezett az éjfél.
BUÉK 1993.
A pásztor megáldotta a gyülekezetet és megtudtuk, hogy ott lehet még maradni kötetlenül. Ekkor jött Laci a hírrel:
– Most nem lesz megtérés.
– Az nem lehet – vetettem ellene – nekem most mindenképpen meg kell térnem!
– Jó, akkor beszélek valakivel – egyezett bele, és elment.
Kis idő elteltével elő is került egy nálam ránézésre fiatalabb férfi társaságában. Normál körülmények között, „hazai pályán”, ez elfogadhatatlan lett volna számomra, hogy én odafigyeljek egyáltalán egy nálam fiatalabb emberre (huszonkilenc éves voltam ekkor) mint olyanra, aki tehet értem valamit. Ám ez a tény akkor, ott a gyülekezetben nem zavart. Valahogy egyértelműen tudtam, hogy itt, ezen a helyen, most más szabályok uralkodnak, mint kint a világban, vagy az én világomban. Örültem, hogy volt valaki, aki vállalta, hogy imádkozik Bernadett-tel és velem, és ez által megmenekülhetek a haláltól. Mindketten megtértünk Jézus Krisztushoz egy imában és befogadtuk őt.
Ima közben még az sem zavart, hogy az illető a fejem tetejére tette a kezét, és úgymond, megáldott. Attól kezdve, hogy a fejemen volt a keze, egészen addig, míg le nem vette rólam, én egyfolytában emelkedtem felfelé. Egyre könnyebbé váltam, és emelkedtem, mint akiről súlyos terheket vesznek le, mint akinek az addig földhöz kötözött lábait eloldották. De a nyakamon végig volt valami, ami fojtogatott. Ámen! – hangzott el az ima végén. Ekkor leszakadt a nyakamról az a valami. És mint majd húsz évvel korábban, most is feljutott a fejem a felszínre, valamiféle anyagból, vagy inkább jelenlétből kiemelkedve és újra kaptam levegőt. Abban a pillanatban megszűnt bennem a halálfélelem. Megmenekültem! Hazaérkeztem!
Abban a pillanatban teljesen biztosan tudtam, és tudom azóta is minden napon, hogy meg vagyok mentve. Nem kárhoztató, elítélő ítélet vár rám, hanem Isten jutalmazó ítélete. Azóta tudom, hogy bármikor halok is meg, fiatalon vagy idős koromban, akkor is élek tovább a mi Urunkban, Jézus Krisztusban. Mert örök életet kaptam Istentől, és az én életem el van rejtve együtt a Krisztussal, az Istenben. Senki nem tud kiragadni Isten kezéből, Ő maga pedig semmiképpen nem utasít el.
- „Mindenki, akit nekem ad az Atya, én hozzám jön;
és azt, aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.” (János 6.37)
Mondta majd kétezer éve Jézus. Ő ma is így fogad bárkit, aki Őhozzá teljes szívéből megtér, és elfogadja Őt Isten Fiaként, Uraként személyes Megváltójaként.
Végre megnyugodtam. Élek! Élünk! – örvendeztem Bernadett-tel együtt.
Szeressük az Urat, mert Ő előbb szeretett minket! Ő az életét adta értünk, meghalt a mi halálunkkal is, hogy mi életet nyerjünk! Ő átkozott lett értünk, hogy mi áldottak legyünk! Ő elhagyott lett értünk, hogy mi elfogadottak legyünk! Ő szegénnyé lett értünk, hogy mi meggazdagodjunk az Ő szegénysége által! Ő fájdalom és betegség ismerője lett, az Ő sebeivel gyógyultunk meg!
Vízkeresztség
Megtudtuk, hogy a teljes újonnan születés három hitbéli lépésben teljesedik be. Eszerint hátra volt még a vízkeresztség (vízbe való bemerítés), és a Szent Szellem keresztség. A következő kérdés már készen állt bennem.
– Mikor lehet megkeresztelkedni?
– Legközelebb éppen egy hét múlva – jött a válasz Lacitól.
A megadott időpontban Bernadett-tel együtt elmentünk és betöltöttük a vízkeresztség feltételét; megvallottuk, hogy hisszük: Jézus az Élő Isten Fia. Így a bemerítkezéssel eltemettük a mi „ó emberünket” és feltámadtunk együtt a Krisztussal, hogy új életben járjunk.
- „Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba:
hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.” (Róma 6,4)
A régiek elmúltak és újjá lett bennünk minden. Dicsőség Istennek ezért az új életért!
Szent Szellem keresztség
– Mikor lehet betöltekezni Szent Szellemmel? – tettem fel a teljes újonnan születéssel kapcsolatban utolsó kérdésemet.
– Amikor lesz a gyülekezetben ilyen közös ima; de egyébként bármikor, – válaszolt Laci. A Szent Szellem vételének a megtérésen, és a hiten túl, még egy feltétele van – folytatta. A Mennyei Atyától kell kérni, Jézus Krisztus nevében.
E feltételt mi Bernadett-tel hamar igyekeztünk betölteni. Bernadett az 1993. január 9–i istentiszteleten Isten dicsőítése közben kérte Mennyei Atyánktól a Szent Szellemet. Erről azáltal értesültem, hogy egyszer csak nagy örömmel, és felszabadultan elkezdett mellettem beszélni egy mindkettőnk számára érthetetlen nyelven. Nagyon boldogok és hálásak voltunk, dicsértük, áldottuk Istent a Szent Szellem ajándékáért, a nyelveken szólásért.
Mivel a megtérésünkig nem értem végére a Bibliának, folytattam tovább az intenzív Bibliaolvasást. Másnap éjjel olvasás után nem jött álom a szememre, forgolódtam ágyunkban. Nagyon örültem Bernadett Szent Szellemmel való betöltekezésének, de én még addig nem vettem a Szellemet. Mi is feltétel? Kérni kell a Szent Szellemet az Atyától Jézus nevében. Nagyon vágytam már a betöltekezésre. Megkértem Istent Jézus nevében, hogy töltsön be Szent Szellemével. A következő pillanatban Bernadett arra ébredt fel az éjszaka közepén, hogy hangosan beszélek egy általunk teljesen ismeretlen nyelven. Halleluja! – kiáltoztunk – halleluja! Megvan! Dicsőség az Úrnak! Egy ideig nagy boldogan gyakoroltam ezt az újdonsült imanyelvet, majd, most már megnyugodva azon, hogy nekem is megvan a betöltekezés, és teljessé vált újonnan születésem, békésen aludtam reggelig.
Ettől kezdve Isten folyamatosan, és még közvetlenebbül taníthatott, és építhetett bennünket az Úr útján, és az új életünkben való előrehaladásban. Valóságosan új emberekké váltunk: Bernadett és én az Úr Jézus Krisztusban.
Szabadulás a bálványimádás és az okkultizmus tárgyaitól
Miután teljessé vált újonnan születésem víztől és Szent Szellemtől, Isten Igéje által, kategorikusan, és radikálisan megtértem az okkultizmus és a bálványimádás bűnéből is. Teljesen elhagytam azok gyakorlását. Világos lett előttem, hogy nem elégséges önmagában ezektől a bűnöktől csupán szellemi szinten elhatárolódni, a hozzájuk tartózó, azok jelenlétének kiépítésében és fenntartásában szerepet játszó tárgyaktól is meg kell válnom.
Említettem korábban, hogy igen terjedelmes könyvhalom foglalt helyet a polcokon. Ennek legnagyobb részét okkult irodalom tette ki. Könyvek jógáról, védikus orvoslásról, akupresszúráról, hinduizmusról, buddhizmusról, zen buddhizmusról, a köztes létről, Taoról, Krisna tudatról, Lao–Ce és Kung Fu–Ce, Nietzsche, Szepes Máris, Popper Péter és mások írásai. Könyvek szabadkőművességről, horoszkópkészítésről, agykontrollról, hogy csak a főbb vonalakat említsem.
Ezeken kívül voltak még a tizennégy és huszonkilenc éves korom között általam írt versek, novellák, filozófiai tanulmányok és egy általam (?) kidolgozott vallási rendszer. Valamint feleségem előtti nagy szerelmemben, a zenében kódolt okkult, bálványimádó és New Age–es tartalmak bakelit lemezek és magnó kazetták formájában.
Mindezek összesen hosszú évek gyűjtögető munkájának „gyümölcsét” képezték, és pénzben kifejezve nagyon komoly összeget képviseltek. De menniük kellett, mert teljesen meg akartam szabadulni a szellemi befolyásuk alól. Velük együtt mennie kellett a sáfrányszínű jóga ruhámnak is, ami a kukában végezte be széttördelt hanglemezek és tönkretett magnó kazetták társaságában. „…utálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett.” (Júdás 1,23)
A könyvekből nagy égetést rendeztem volna az udvarunkon, de ellenálltak a tűznek. Vagy csak én voltam ügyetlen az égetésben? Nem tudom. Eldöntöttem hát, hogy egyenként széttépem az összes könyvet és minden írásomat.
Fontos. Ez nem mindenki számára követendő példa! Senki nem mondta nekem, hogy semmisítsem meg ezeket a tárgyakat. Ha mégis hasonlóan dönt valaki, legyen megfontoltabb, mint én, mert buzgóságomban széttéptem, kidobtam olyan könyveket is, amelyekről később derült ki, hogy ártalmatlanok voltak.
A múlt eltörlése
Másnap reggel elkezdődött a könyvtépés, ami biztosította nekem aznapra az elfoglaltságot. De győztem.
Hátra voltak még a saját írásaim, majd tizenöt év termése. Miközben a következő nap reggelén ezeket tépkedtem az udvarunkon, úgy éreztem, hogy saját szellemi gyermekeimet pusztítom el, semmisítem meg. Az előző életem múltját, lehetséges jövőjét töröltem így el.
Akkor még nem volt bennem tudatos, de azóta megértettem, hogy a múlt, az ó élet eltörlése nélkül nem lehet új életet kezdeni! Hiábavaló erőlködés, lehetetlen vállalkozás új életben járni úgy, ha a régi életünket, vagy annak egyes részeit megtartjuk.
- „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az;
a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Korinthus 5,17)
A jelenem az új életemben már az Úrban volt a jövőmmel együtt, múltam pedig még nem volt. Tiszta lappal indultam. Ó, az a csodálatosan fehér, tiszta lap! Örök hála érte az Úrnak! Életem akkori és hátralévő szakaszát Jézus Krisztusban látva, felszabadultak az érzéseim a bánat alól, amelyet előző életem-beli múltam eltörlése okozott. Betöltött az Úr öröme. Jelenem és jövőm tehát biztonságban van az Úrban – járt át a gondolat – és ez örömmel, békességgel, biztonságérzettel töltött be.
Kemény, egész napos, megfeszített munkába telt írásaim megsemmisítése, de megérte a fáradtságot.
Pál apostollal együtt vallottam akkor, és vallom ma is:
- „De a melyek nekem egykor nyereségek voltak, azokat a Krisztusért
kárnak ítéltem. Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az
én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent
kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem.” (Filippi 3,7–8) - „De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlve, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Filippi 3,14)
Miért nem tettem pénzzé a könyveket és hanglemezeket? Logikus kérdés. Válaszom. Ismertem már az általuk közvetített szellemi befolyások negatív, romboló hatásait, és tudtam, hogy a tanításaik által kivitelezett okkult és bálványimádó praktikák és gyakorlatok utálatosak Isten előtt. És Ő átok alá helyezte azokat, akik ilyenekkel foglalkoznak, ezeket gyakorolják, vagy akár csak a házukban tartanak ilyen tárgyakat.
- „Utálatosságot pedig ne vigyél be a te házadba, hogy átkozottá ne legyél, mint az,
hanem megvetve vesd meg azt, és utálva utáld meg azt, mert átkozott.” (5Mózes 7,26)
Nekem már elegem volt ezekből az ártalmas hatásokból és jó szívvel még anyagi haszon reményében sem akartam senkit kitenni ezeknek.
A radikális szellemi és fizikai szintű szakítás e két utálatos bűnnel, az okkultizmussal, a bálványimádással, és a múltammal való szakítás valóságos szellemi robbanást idézett elő az életemben. Megerősödtem a bensőmben és Isten Igéjének megértésében nagyobb világosságra jutottam. Lelki, fizikai területen is átütő erejű változás következett be, amelyről néhány oldallal később számolok be.
A legmegdöbbentőbb változás azonban az elmémben zajlott le megtérésem, és kivált az okkult és bálványimádó könyvek, zenei lemezek, és saját írásaim megsemmisítése után. A számítógép merevlemezének formatálásához tudnám hasonlítani azt, ami az elmémmel történt. Talán sántít egy kicsit a példa, de megfelel a történtek érzékeltetésére.
Amikor a számítógép működése lelassul és elkezd lefagyogatni, előbb utóbb elkerülhetetlenné válik az operációs rendszer újratelepítése, cseréje. Ehhez ki kell lépni a legalapvetőbb működtető rendszerbe (DOS) és formatálni kell a merevlemezt, amely során megjelenik egy ehhez hasonló felirat: „Minden korábbi adat elvész! Folytatja…?” – Törlődik a múlt. – Majd újra telepíteni kell egy operációs rendszert. Ezután egy tiszta telepítést kapunk, ami újra stabilan működik, a felhasználó nagy örömére.
Valami ehhez hasonló zajlott le az elmémben. Néhány nappal az után, hogy a nagy tépő hadműveletet véghez vittem, egyszer csak ráébredtem, hogy semmire nem emlékszem sem a könyvekből, sem a saját írásaimból. S ez azóta is, ma is így van. Még a legrövidebb versem sem jutott az eszembe. Felidézni sem tudtam magamban egyet sem, mert nem volt mit felidézni! Egyetlen fogódzó pont nem volt, amit megragadva elővehettem volna bármit is bármelyik témában. Döbbenet! Isten „le formatálta” az agyamat! Persze csak az előbb említett témaköröket érintve. Isten teljesen eltörölte okkult, bálványimádó múltamat az elmémből is! Mindazt, amit veszni hagytam. A hasonlattal élve, új operációs, működtető rendszert kaptam a szívem és az elmém számára is: Isten Igéjét.
Másfelől, általam soha nem tapasztalt nyugalom, békesség töltötte be a szívemet, az elmémet, gondolataimat, érzelmeimet, mi több, még a testemet is.
Egész lényemet: szellememet, lelkemet, testemet betöltötte Isten Igéje, az ő kinyilatkoztatott beszéde. Teljesen tudatában voltam és vagyok ma is, hogy Isten felírta a szívem hústáblájára az ő Törvényét, beszédét, és az Írás bennem van, nem lexikálisan, hanem a lényegét, a fő üzenetét tekintve. Ha valaki azt kérné most tőlem, hogy idézzem fel mi van megírva például az 1 Sámuel 8,16-ban, ezt felelném: – fogalmam nincs róla.
Valami olyan módon van bennem a Biblia, hogy az életem során, ahogy telnek a napok, hetek, hónapok és évek, jönnek mindenféle élet –, és döntési helyzetek, próbák, a szívem értelmében mindig felhangzik az aktuális helyzetre legalább egy ige. Ha érzékeny vagyok, és a szellememre figyelek, az Ige létrehozza a helyes, Isten Igéjének megfelelő gondolatokat és az azt követő akarati döntést, majd a helyénvaló cselekedetet. Éppen most, miközben e sorokat írom, felhangzott egy ige bennem:
- „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére
pedig ne támaszkodjál. Minden te útjaidban megismered őt;
akkor ő igazgatja a te útjaidat. Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint;
féld az Urat, és távozzál el a gonosztól. Egészség lesz ez a te testednek,
és megújulás a te csontjaidnak.”
Hol is van ez megírva? Lássuk csak… Példabeszédek… 3. rész… 5–8 verseiben. Ebben gyakorlom is magamat, hogy teljesen az Úrban legyen a bizalmam, hogy Ő igazgassa az én útjaimat. Ha Ő a bölcs bennem, tisztelem Őt, és nem cselekszem gonosz dolgot: egészség és megújulás a jutalom. Egészség. Épség. Termékenység. Gyümölcs termés.
Rendkívül nagy kiváltságnak és tisztességnek tartom, hogy Isten gondolataival gondolkozhatom, hogy az Ő nézőpontjából láthatom a dolgokat, és azok belső lényegét, valóságát, és az Úr Jézus cselekedeteit cselekedhetem.
Hála és dicsőség Istennek az új életért és az új és stabil, megbízható működtető „rendszerért”; az Ő Beszédéért, az Igéért, amely él és megmarad örökké a Mennyben!
4. ÚJ ÚTON
Uram, akarod, hogy gyermekünk szülessen?
Volt egy dolog, amiről Bernadett-tel még a közös életünk elején a többi mellett külön megegyeztünk: nem lesz gyermekünk.
Nyolc nagyszerű évünk telhetett el így kettesben. Amelyek alatt tanultuk szeretni, tisztelni, elfogadni, megóvni, megbecsülni, erősíteni egymást: teljes házastársi hűségben, és elkötelezettségben egymás iránt. Nagyon boldogan éltünk együtt saját tulajdonú kis, egyszobás kertes házunkban, ahol, ha elvétve sor került köztünk valami vitára, nézeteltérésre; bölcs nagymamám, Emma szavaival élve: „kibékültünk a magunk kenyerén”. Ezt a szabadságot, hogy külön, önállóan élhettünk egymással, semmiért nem adtuk volna oda. Annyira el voltunk foglalva egymással, és azzal, hogy tápláljuk szerelmünket, hogy fel sem tűnt: nincs gyermekünk.
Új életünkben azonban felmerült bennünk a kérdés; vajon az Úr akarja, hogy gyermekünk legyen? Mivel mennyei Atyánknak mindenben engedelmesek akartunk lenni és házasok voltunk, ez most már magától értetődő kérdésnek tűnt számunkra. Meg is kérdeztük tőle, hogy mi az Ő akarata ebben a dologban. Hamar jött az igenlő válasz. Isten, különböző csatornákon, de mindig az Ő Igéjén keresztül, vagy azzal teljes összhangban válaszol. Azt az igét mutatta nekem, amelyet kezdetben Ádámnak és Évának szólt:
- „Teremtette tehát az Isten az embert az ő képére,
Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.
És megáldotta Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és
sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá;
és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó–mászó mindenféle állatokon.” (1 Mózes 1, 27–28)
De nem csak válasz jött, hanem az új életben új, Istentől származó vágyakat is kapva erős gyermek utáni vágy is érkezett mindkettőnk szívébe.
Isten elé térdeltünk és valahogy így szóltunk:
– Mennyei Atyánk köszönjük, hogy meghallgattál bennünket és megértettük, hogy az a te akaratod a mi életünkre vonatkozóan is, hogy gyermekünk legyen. Köszönjük, hogy vágyat helyeztél a szívünkbe egy gyermek után. Kérünk ezért Téged, hogy áldj meg minket egy gyermekkel! Legyen meg a te akaratod! Jézus Krisztus nevében. Ámen.
Ez után biztosak voltunk benne, hogy hamarosan megfogan Bernadett méhében Isten áldásaként a gyermekünk.
Sok igyekezet, semmi eredmény
A kapott ige és egy korábbi esemény ismeretében, biztosak voltunk a dolgunkban. Néhány évvel korábban Bernadett teherbe esett, de mivel akkor az az egyezségünk volt érvényben, hogy nem lesz gyermekünk: elvetettük a magzatot. Tehát úgy tudtuk, hogy nem lehet fizikai akadálya a mostani, kívánt terhességnek. Bár a művi vetélés alkalmával megjegyezte a műtétet végző orvos, hogy Bernadettnek hátrahajló a méhe, és ez általában megnehezíti a fogantatást. Mivel a méhnek ez az állása korábban sem akadályozta meg a terhességet, ez nem látszott kizáró oknak előttünk, de nem hagytuk figyelmen kívül.
Bevetettünk különböző módszereket: napok számolgatása, nemzés szempontjából előnyös (már–már akrobatikus) testhelyzetek. Teltek a hónapok, de semmi eredmény. Nem adtuk fel. Tudtuk, Mennyei Atyánk meg akar áldani bennünket gyermekkel.
Egy „műtét”
Eközben tavasszal csodálatos dolog történt velünk. Szokásunk szerint Bernadett-tel kettesben is az Úr elé járultunk imában. Egy ilyen közös ima alkalmával az volt a szívemben, hogy imádkozzak Bernadett méhéért.
Az agyamban meg ez volt: – Még csak három hónapja tértél meg és ilyen gyógyulásért akarsz imádkozni; ez nem csak egy nyavalyás kis nátha? Hát ki vagy te? – Erre már a szívem válaszolt: Isten gyermeke vagyok. Újonnan született, új életben járó, Krisztus Szellemével felkent ember vagyok. „És nektek kenetetek van a Szenttől” (1János 2,20/a) – jött segítségemre az Ige. Jézus nevét jogosan használó hívő vagyok. „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen”. (János 16,24) – jött még egy ige.
Meg van írva – folytattam magamban a harcot – „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben… betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.” (Lukács 16,17–18)
Meg van írva: a hitnek elég ennyit tudni. Nincs más hátra a kételkedés számára csak a teljes vereség. Megszűnt bennem minden kétely és bizonytalanság. Aki hisz, vagyis ebben az esetben én, teljes bizonyossággal imádkozhat gyógyulásért Istenhez. Jézus Krisztus nevében most azonnal imádkozni fogok Bernadett méhének gyógyulásáért, helyreállásáért! – erősítettem meg magamban.
Az van a szívemben – szóltam Bernadetthez –, hogy imádkozzak a méhed helyreállásáért. Örömmel beleegyezett az imába. Nem csak magamban, de őbenne is „éreztem” a hitet. Letérdeltünk Isten elé. Miközben rajta tartottam a kezemet a méhe fölötti területen, kértem az Urat, hogy – „Kérlek, Uram, most gyógyítsd meg őt! Jézus Krisztus nevében!”
Szinte azonnal megszólalt Bernadett – „Olyan fura mozgást érzek a méhem területén.” Nem is tudva, hogy mit mondok, így szóltam – „Szent Szellem most teszi helyére a méhedet. Halleluja!” Ezt a kijelentésemet mindketten valós tényként kezeltük ezután mindig, ha szóba került ez a „műtét”.
Hálákat adtunk Istennek, és dicsértük Őt, amiért Ő a mai napokban is ugyanúgy gyógyít, mint majd kétezer évvel ezelőtt, amikor itt járt a földön testben, a Názáreti Jézus emberi formájában.
Ez a csodálatos gyógyulás új lendületet adott a gyermeknemzés ránk tartozó részének betöltéséhez.
Na de hol van ennek a gyógyulásnak az orvosi igazolása? – kérdezheted. Amikor az ima elhangzott és a természetfölötti kijelentés jött a gyógyulásról, a méh helyreállításáról, Bernadett és én, hit által átvettük Isten áldását. Ez mindig így megy. Először a hit, amely a nem láthatóra irányul, mert amit lát az ember, abban nem kell hitet gyakorolni. Azután következik a fizikai megvalósulás; a hit létbe szólítja a dolgot.
- „A hit pedig a remélt dolgoknak valósága, és a nem látott
dolgokról való meggyőződés.” (Zsidó 11,1)
A méh fizikai helyreállítása azonnal, az ima közben megtörtént, de fizikailag akkor vált láthatóvá, amikor Bernadett szült. Ugyanis kérdésére válaszolva nőgyógyásza megerősítette, hogy Bernadett méhe teljesen normális módon, és helyzetben foglal helyet hasüregében. Dicsőség ezért Istennek!
Gyógyulásom
Mint korábban felsoroltam mániás depresszió, tömegiszony, pánikbetegség, döfésszerű szívfájás, egész fejfelületet szaggató fejfájásrohamok néha döfésszerű fájdalommal a fej belsejében, alig elviselhető szélgörcsök gyengítették, keserítették életemet.
A Bernadett előbb említett gyógyulását követő hetekben fedeztem fel, hogy mind ezek eltűntek az életemből. Anélkül, hogy bármilyen formában kerestem volna a fenti tünetekből való gyógyulást, meggyógyultam. Nem imádkoztam kifejezetten egyik betegség ellen sem, de mindennapos közösségben voltam Isten Igéjével, s Istene beszédében benne van az Ő élete. Jézus Krisztus így tanít erről:
„A lélek (szellem) az, ami megelevenít, a test nem használ semmit:
a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek (szellem) és élet.”
(János 6,63)
Hetente kétszer, de ha adódott rá alkalom, többször is részt vettünk összejövetelen a gyülekezetünkben, ahol az igehirdetésen keresztül is folyamatosan szólt hozzánk Isten szava, amely szó közvetítette felénk Isten életét, gyógyító –, szabadító erejét. Ahogy áramlott belém nap mint nap az isteni élet, a betegség úgy szorult ki belőlem. Végül néhány hónap leforgása alatt teljesen tünetmentes lettem.
Minden előző nyavalyából végleg és teljesen kigyógyultam Isten szellemet és életet tartalmazó beszéde által. Dicsőség Istennek, a Gyógyítónak!
Mi lehet még az akadály?
Újra csak teltek a hónapok és semmi eredmény. De már ismertük Mennyei Atyánk akaratát: akarta, hogy gyermekünk legyen. Ezt mi ígéretnek is vettük az Ő részéről, és Ő mindig megtartja és beteljesíti ígéreteit. Biztosak voltunk benne, hogy Isten gyermekkel áld meg bennünket, azzal együtt, hogy az alkalmakat és az időket Ő tudja. Csak idő kérdése volt a gyermek érkezése.
Azonban ezen a ponton úgy ítéltük meg, hogy be kellene vonni egy nálunk bölcsebb embert, és tanácsot kell kérnünk a helyzet megoldása érdekében.
- „Mert az eszes tanácsokkal viselhetsz hadat hasznodra;”
(Példabeszédek 24, 6/a)
Mindketten egy közös barátunkra, gyülekezetünk egyik pásztorára gondoltunk. Szeptember második felében jártunk, több sikertelen hónap állt mögöttünk. Nem adhattuk fel. Istennel az oldalunkon győzelem várt ránk. Ez volt a nem látott dologról való meggyőződés bennünk.
Megkértük barátunkat, hogy jöjjön el az otthonunkba, és együtt imádkozva, beszélgetve Istennel és egymással, közösen keressük a megoldást a problémánkra. Örömmel fogadta kérésünket és el is jött hozzánk a megbeszélt napon.
Elmondtuk neki az egész történetet, mígnem szóba került a néhány évvel korábbi abortusz. Ekkor derengett fel először egy az életünkön lévő átok lehetősége. Barátunk e helyen idézte nekünk a Bibliából az 5 Mózes 27,24–t:
- „Átkozott, aki megöli az ő felebarátját titkon!”
Majd kifejtette az Ige alapján, hogy bár a Magyarországon érvényben lévő törvények engedélyezik bizonyos feltételek mellett az abortuszt, Isten örök törvénye ezt a cselekedetet emberölésként minősíti. És átkot mondott ki azokra, akik ezt elkövetik, de még azokra is kihat az átok, akik ebben részt vesznek. Mivel annak idején ezt a dolgot én is helyeseltem, végül is „tettes társ” vagyok az ügyben. Tehát mindkettőnk életén az emberölésre kimondott átok van.
Mint azt Isten Igéje mondja:
- „De ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővelkedik.” (Róma 5,20)
Van kegyelem, van kiút az átok alól. Ez a kiút pedig nem más, mint Jézus Krisztus; az Ő kereszt áldozata. Van megváltás az átok alól is – folytatta barátunk –, erről beszél az Ige a Galata 3,13–14-ben:
- „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk;
mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ: Hogy az Ábrahám
áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét
elnyerjük hit által.”
– Hála az Úrnak – könnyebbültünk meg.
– A kegyelem vételének módja a következő. Bűnként meg kell vallanotok az abortuszt, és kérni kell Istent, hogy bocsásson meg Jézus Krisztus kereszt áldozata által. Ő a kereszten átkozott lett a mi bűneink miatt. Mivel elhordozta a mi átkunkat és annak büntetését is, Ő általa mi fel vagyunk mentve az átok és következményei alól. Így lehet megtörni az életetek felett az átkot, Jézus Krisztus nevében.
Ezután letérdeltünk a mi Urunk elé, megvallottuk bűnünket és kértük Istent, hogy bocsásson meg nekünk és áldjon meg minket egy gyermekkel. Barátunk is imádkozott értünk, megtörve Jézus nevében az átkot. Együtt hálát adtunk Istennek, amiért megszabadított az átokból bennünket és mindazokat, akik segítségül hívják az Ő nevét igazságban.
Az imát követően Isten bűnbocsánata és vigasztalása kiáradt ránk. Átvettük hittel a bűnbocsánatot, az átokból való szabadulást. Ezen felül a mi Urunk megvigasztalt bennünket legelső gyermekünkkel kapcsolatban. Az Úr a mi gondviselőnk! Dicsőség a békesség Fejedelmének!
Két–három napon át megtettük, amit lehetett gyermekünk megfoganása érdekében. Miért két–három napig? Nem tudom.
E napok után egy hosszabb böjtbe kezdtem Isten előtt. Az volt a szívemben, hogy böjtöléssel is keressem Őt, és megbeszéljünk bizonyos dolgokat. Volt bennem néhány kérdés. Az egyik legégetőbb ez volt: belőlem hogyan lesz jó apa? Ez zavart a leginkább, mert a leghalványabb fogalmam sem volt arról, milyen egy jó apa.
Ezt elmondtam mennyei Atyánknak, valamint, hogy örömmel vállalom a családfő, az apa szerepet, de azt kérem, hogy Ő, mint tökéletes Apa, folyamatosan tanítson engem erre a nemes elhívásra, feladatra, erre a nagyszerű kiváltságra, hogy apa lehetek.
Elmondhatom, hogy Isten megadta ezt a kérésemet is. A mai napig is tanít és nevel engem is, hogy az Úr intése és tanítása szerint tudjam felnevelni ránk bízott gyermekeit (Mi mindannyian az Övéi vagyunk). Az Efézus 6,4-ben így szól az ige:
- „Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek
azokat az Úr tanítása és intése szerint.”
Mindezek után felfokozott izgalomban vártuk a remélt dolog valóságát, ami akkor a fogantatás volt. Mivel Bernadett hónapok óta figyelte az időpontokat és szabályos időközökben működött nála ez a ciklus, kiszámolta a napját. Elérkezett a következő menzesz ideje. A napja eljött, de a menzesz nem.
– Nem jött meg, nem jött meg! – újságolta nagy örömmel Bernadett.
– Tényleg? Tuti? Biztos? – haladtam előre a kijelentés felfogásában.
– Így van. Nem jött meg, és ennek már három, vagy négy napja. Veszek egy terhességi tesztet.
– Vegyél kedvesem, lássuk azt a pozitív eredményt!
– Még ma megveszem a tesztet, de eredmény csak holnap lesz, mert reggel, ébredés után kell használni.
– Addig már csak kibírjuk valahogy, nem?
Másnap reggel valami ügy miatt elmentem otthonról. Mikor hazaérkeztem, és beléptem a házba, Bernadett, mint egy győzelemmel végződött csata után a zászlót, úgy lobogtatta a teszt eredményét rejtő kis műanyag dobozt. Arca sugárzott az örömtől. Nem mondott semmit, csak elém tartotta a fizikai bizonyítékot, áldott állapotáról.
– Akkor, ez most pozitív? – kérdeztem.
– A használati utasítás szerint igen. Terhes vagyok! Megadta az Úr! – ujjongott.
– Dicsőség és hála az Úrnak! – kiáltottam, és felkaptam az ölembe az én kis egyetlenemet.
– Dicsőség az Úrnak! Halleluja! Köszönjük Atyánk! Köszönjük, hogy meghallgattál bennünket és megadtad a kérésünket! Köszönjük, hogy gyermekünk van! Halleluja! Köszönjük Jézus, hogy mégis születni fog gyermekünk! Amilyen magas az ég, a föld fölött, olyan nagy a te kegyelmed mirajtunk! Dicsőség a te szent Nevednek, Jézus! – örvendeztünk még jó ideig.
– Anya vagy.
– Te pedig apa.
– Az Úr áldjon és őrizzen meg téged és gyermekünket, Jézus Krisztus nevében! Ámen.
Milyen nevet adjunk a gyermeknek?
Születendő gyermekünket Isten ajándékának tekintettük, ezért Bibliai nevet kerestünk számára. Olyan nevet, amely azt jelenti, Isten ajándéka. Nem tudva, hogy fiú lesz–e vagy lány, mindkét nemre kerestünk. Egy utónév könyvben találtuk meg, a megfelelő neveket. Fiú születése esetén a Nátán, leány esetén a Teodóra nevek mellett döntöttünk. Mindkettő azt jelenti: Isten adta, Isten ajándéka.
Teltek a hónapok, rendben haladt előre a terhesség. Egész idő alatt naponta hálát adtam a feleségemért és a méhében fejlődő gyermekünkért az Úrnak. Kértem, hogy őrizze meg mindkettőjüket. A várakozás izgalmától eltekintve nyugodt voltam. Nem aggódtam, mert tudtam, hogy Isten akaratában, kezében vannak, vagyunk. Így nem volt egészen világos előttem, hogy miért érzek minden nap késztetést arra, hogy imádkozzam értük. Volt bennem egy határozott vezetés erre az Úrtól, hát nagy várakozással és örömmel imádkoztam.
-<>-
Meddőből Szülő – Ökrös Ferenc
