Hogyan született mégis gyermekünk? 5. A meglátogatás ideje Első lehetőség Az 1994–es év tavaszán felhívott bennünket telefonon apám féltestvér húga, Etelka. Elmondta, hogy beteg férjének, Jánosnak újra kórházba kell vonulnia, egy második műtétre. Az elsőre azért került sor, mert egy napon elkezdett vér feljönni a nyelőcsövén keresztül a szájába. A kivizsgálást követően kiderült, hogy...
Meddőből Szülő – II. Rész
Hogyan született mégis gyermekünk? 3. ÚJ ÉLET Megtérésünk Szilveszter napján, kora este elindultunk a gyülekezetbe. Laci, Marcsi húgom, Anyám, Bernadett és jómagam. Ahogy autóval haladtunk a helyszín felé, Laci néhány elejtett szavából kiderült, hogy nagyjából ötezer (!) ember lesz az összejövetelen. Kedves olvasó emlékszel, korábban említettem, hogy tömegiszonnyal és pánikbetegséggel...
Meddőből Szülő – I. rész
Hogyan született mégis gyermekünk? ELŐSZÓ Kedves Olvasó! A következőkben elmondjuk feleségemmel, hogyan váltunk meddőből szülővé; hogyan született mégis gyermekünk; hogyan valósult meg Isten gyermekáldásra vonatkozó akarata az életünkben. Azzal a reményteljes várakozással tesszük ezt, hogy bizonyságunkat olvasva megújul a reménységetek, megújul az erőtök, és elindultok egy új úton, amely...