Hogyan született mégis gyermekünk?
ELŐSZÓ
Kedves Olvasó!
A következőkben elmondjuk feleségemmel, hogyan váltunk meddőből szülővé; hogyan született mégis gyermekünk; hogyan valósult meg Isten gyermekáldásra vonatkozó akarata az életünkben. Azzal a reményteljes várakozással tesszük ezt, hogy bizonyságunkat olvasva megújul a reménységetek, megújul az erőtök, és elindultok egy új úton, amely bár rendkívül keskeny, de ezen járva eljuthattok a célig. Reménységünk szerint utatok során a Ti esetetekben is fény fog derülni arra, hogy hogyan valósulhat meg Isten gyermekáldásra vonatkozó akarata az életetekben!
Előre bocsátom, hogy ez a könyv nem kizárólag gyermekeink megfoganásáról és születéséről szól, mert ez önmagában nem segítene Nektek a gyermekáldás elérésében, ellenkezőleg, felvetne seregnyi újabb kérdést. Ezért onnan kell kezdenem az írást, ahonnan elindultunk. A házasságunkban boldog, de szándékosan gyermektelen, istentagadó életünk leírásától kezdve a Jézus Krisztusban, és az ő megváltó művében való személyes hitig, amely hit kiváltotta Isten beavatkozását életünkbe. Ő folyamatosan olyan embereket keres, akik elhiszik mindazt, amit Ő a Bibliában kijelentett, – elismerve ezzel, hogy Isten igaz személy – és ennek megfelelően cselekszenek. Ez a magatartás mindig kiváltja Isten valóságos beavatkozását a benne hívők oldalán.
- „Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra,
és életkora ellenére szült, minthogy hűnek tartotta azt,
aki az ígéretet tette.” (Zsidó 11,11)
– A gyermekáldásba jutásunkról szóló bizonyságtételünk olyan házaspároknak szól, akikkel kapcsolatban az orvostudomány egy vagy több képviselője kimondta az ítéletet: „Önöknek természetes úton nem lehet saját gyermekük.” Közülük némelyek szeretik megmondani azt is, hogy véleményük szerint kinek mi a végső állapota, vagy azt, hogy ki mikor fog meghalni. De hála Istennek, nem az övék az utolsó szó!
– Azokhoz is szól, akik már túl vannak minden természetes és természetellenes próbálkozáson: eredménytelenül.
– Szól azoknak is, akik már csaknem mindenüket elköltötték a gyermekvállalás érdekében: mindeddig hiába.
– Bizonyságunk reménysugár lehet azok számára is, akik korábban alávetették magukat művi vetélésnek, vagy ismert / ismeretlen okból vetélést szenvedtek el.
Előfordul, hogy amikor egy nehéz feladat, vagy megoldhatatlannak tűnő probléma áll az utunkba, Istenhez kiáltunk kérve Őt, hogy növelje a hitünket, adjon még több hitet. Azonban ezt a hitbeli növekedést úgy kell nekünk, magunknak serkentenünk, hogy az Istentől megtérésünkkor kapott hitet, amelynek tényéről a Róma levél 12,3-ban olvashatunk: „amint az Isten adta kinek–kinek a hit mértékét”, el kell kezdenünk használni egy újabb területen. Péter apostol a második levelének első versében beszél nekünk a hitünk minőségéről: „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában:” (2 Péter 1,1) Isten nem személy válogató. Nekünk is pontosan olyan hitet adott, mint pl. Péter apostolnak. Hitünknek tehát van egy kezdeti egyéni mértéke, és másokéval egyenlő minősége vagy hatékonysága. Ezt a mértéket és minőséget folyamatosan növelnünk kell hitbeli „pályafutásunk” során. Használnunk kell a hitünket ahhoz, hogy növekedjen! Nagy hitet pedig nagy próbák eredményeznek – mondta egy múlt században élt testvérünk.
Ahogyan feleségemmel, Bernadett-tel megjártuk utunkat, a másodlagos meddőség állapotából gyermekünk megszületéséig hitről–hitre, úgy előtted is ott a lehetőség, az alkalom a hitben való növekedésre. Ha tudod a bensődben, hogy Isten akarata az, hogy gyermeked legyen: Ne add fel! Ha gyengének érzed magadat, ha már felismerted és elfogadod, hogy gyenge vagy egyedül, Isten nélkül, fordulj bizalommal Hozzá! Vedd le a figyelmedet magadról, és nézz Őrá! Legyél erős az Úrban, és az Ő hatalmas erejében! Használd a hitedet, hogy növekedhessen! Fejezd ki a hitedet az ige alapján a beszédedben, cselekedetedben, életviteledben! Harcold a hit nemes harcát! És várjad az Urat! Juss el oda az Úr Jézusban, ahol örömmel hálát tudsz adni megpróbáltatásodért tudva és elfogadva, hogy éppen azon a helyen vagy, ahol most lenned kell! „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.” (Jakab 1,1-2) Minden jelenlegi körülményed, érzésed ellenére mond ezt hangosan, hittel: Atyám, legyen meg a Te akaratod! Ámen! Reménykedve, kitartóan hidd, hogy az Úr meg fog jelenni alkalmas időben, dicsőségben, erőben, hogy megszabadítson, meggyógyítson Téged. Te pedig dicsőíteni fogod Őt! Mikor lesz ez az alkalmas idő? Abban a pillanatban kezdődik, amikor tényként elfogadod, hogy Jézus Krisztus sebeiben meggyógyultál.
Istennel semmi sem lehetetlen!
Ő az, „Aki beülteti a meddőt a házba, mint magzatoknak anyját, nagy örömre. Dicsérjétek az Urat!” (Zsoltár 113,9)
Ő az, aki így szól küldöttjén keresztül: „És íme, Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiút az ő vénségében; és ez már a hatodik hónapja néki, akit meddőnek hívtak: mert az Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lukács 1,36–37)
Ő az, aki így szól: „A szellem az, aki megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, szellem és élet.” (János 6,63)
Ö az, „Aki végtelen bőséggel mindeneket megcselekedhet, feljebb hogy nem, mint kérjük vagy elgondoljuk, a mibennünk munkálkodó erő szerint.” (Efézus 3,20)
Ő az, „Aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja, mint meglevőket.” (Róma 4,17/b)
Ő az, aki megadja a szívünk kérését; akinél beteljesedve megvannak a kéréseinkre a válaszok és a megoldások.
Ő az, akiben, Krisztusban be vagyunk teljesedve (Kolossé 2,10). Nem leszünk: be vagyunk teljesedve; és ebbe a beteljesedésbe bele tartozik a gyermekáldás is.
Ő az, „Akinek sebeivel gyógyultatok meg.” (1Péter 2,24/b)
Jézus Krisztus földi szolgálata során minden erőtlenséget és minden betegséget meggyógyított (Máté 4,23; 9,35). És „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsidó 13,8) Ő ma is kész mindenkit meggyógyítani, aki segítségül hívja az Ő nevét.
Bernadett és én önmagunkban nem vagyunk különleges, vagy másoknál erősebb, kitartóbb emberek. De hisszük és tapasztaljuk is nap mint nap, hogy minden lehetséges a Jézus Krisztusban hívő embernek. „Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.” (Márk 9,23)
Hisszük, hogy történetünk vigasztalást, bátorítást, új reményt, hitet, új erőt, gyógyulást, szabadulást hozhat – látva Isten Igéjének, erejének működését a mi életünkben – mindazon házaspárok életébe, akik hozzánk hasonlóan szeretnének a gyermekáldás örömeiben részesedni.
- „Lelkeket szabadít meg az igaz bizonyság” (Példabeszédek 14,25).
Ennek biztos tudatában bocsátjuk útjára bizonyságtételünket! Természetesen ez az írás nem ígéret! Nem ad garanciát arra, hogy aki elolvassa Isten bennünk elvégzett munkájának bizonyságtételét, az csupán a könyv elolvasása, vagy a benne olvasottak utánzása által automatikusan eléri, megkapja azt az áldást, amit keres. Ez az út, amelyen elindulhatsz, mint azt fentebb jeleztem egy rendkívül keskeny út. Ha végig akarsz menni rajta, akkor az Élő Istenhez kell fordulnod az Ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Amikor elköteleztük magunkat Isten követése mellett, az Újszövetségben felkínált módon, – megtérés, hit, vízkeresztség, a Szent Szellem vétele, az újjászületés által – Isten is elkötelezte magát mellettünk, és Ő megtartja az Ő szövetségét. A szövetségen belül lehetővé válik számunkra, hogy új életben járjunk és élvezzük Isten szeretetét, kegyelmét, gondviselését.
Amit e könyvben, mint személyesen átélt bizonyságot közreadunk, az a mi egyedi történetünk és tudjuk, hogy Isten mindenkivel és minden egyes házaspárral személyesen foglalkozik az Ő terve alapján, a hitbeli útjukon Őáltala elhelyezett állomások szerint.
A gyermekáldás útjában lévő gátló tényezők lehetnek szervi vagy lelki akadályok, de az estek bizonyos százalékában az ok bevallottan ismeretlen. Tapasztalatunk szerint a mi bizonyságunk ez utóbbi, ismeretlen és ezért fizikai-lelki szinten kezelhetetlen, megoldhatatlan helyzet feltárásáról, az arra adott isteni válaszról, a gyógymód meglétéről és valóságos működésének eredményéről szóló beszámoló.
Legyen bár a meddőség oka szervi –, lelki –, vagy ismeretlen eredetű, aki a megoldást keresve Istenhez fordul segítségért, – az Ő általa biztosított egyetlen úton, Jézus Krisztuson keresztül – és Őbenne bízik, nem szégyenül meg!
- „Mert azt mondja az írás: Valaki hisz Ő benne, meg nem szégyenül.” (Róma 10,11)
Reményteljes olvasást kívánunk!
Ökrös Ferenc és Bernadett
I. RÉGI ÉLET
Halálból az Életbe
A halálból az életbe 1993 januárjának első napján, nem sokkal éjfél után léptem át. Ahhoz hasonló átélés volt ez, mint amikor gyermekkoromban, a Dunában úszkálva, egyszer csak a nyakamba ült egyik kis társam. Neki jó mókának tűnhetett, én viszont más véleményen voltam, mivel bárhogy küzdöttem, nem tudtam lefejteni magamról nyakam köré kulcsolt lábait. Lankadt, majd megszűnt az erőm az ellenálláshoz. Vészesen fogyott tüdőmből a levegő. Aztán elfogyott… „Na, most vége.” – gondoltam. Furcsa módon más nem járt a fejemben.
Ekkor, talán mivel már egy ideje nem mozogtam, leszállt végre a nyakamból az a kis kópé. Fél méter sem választott el a biztonságot nyújtó víz felszíntől, de nekem, métereknek tűnt, amíg felértem és kidugtam fejemet a víz alól. A levegő betódult a tüdőmbe, akkor meg az fojtogatott egy ideig. Némi lebegésben töltött idő után újra csak egy gondolat járt a fejemben – „Ezt, most megúsztam.”
Nagyon határozott elképzelésem volt arról, hogyan és mennyi ideig fogom szorongatni az „elkövető” torkát, ha sikerül a kezeim közé kaparintanom. Mire kiúsztam a partra már inkább az foglalkoztatott, hogy megmenekültem és e feletti örömöm elnyomta bosszús gondolataimat.
Pontosan ezt a megfulladástól való megmenekülést éltem át majd húsz évvel később, amikor átmentem a halálból az Életbe. Jézus Krisztus mondja:
- „Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja
és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van;
és nem megy a kárhozatra, hanem átment a halálból az életre.” (János 5,24)
Ki nem állhatom a gyerekeket!
Gyerekek jelenlétében, rövid idő elteltével, mindig ez az életérzés alakult ki bennem. Ki nem állhatom a gyerekeket – mondogattam olykor magamnak, később Bernadettnek is. Kedvesek, bájosak, aranyosak legtovább nyolc–tíz percig. De azon túl? Terhelnek, zavarba hoznak a nézésükkel. Idegesítenek a mászkálásukkal, a folytonos kérdezgetéssel, a zajongással, sírással; mindennel, amit tesznek. Ez volt a véleményem.
Ebben az időben „nagyon elmélyült” embernek tartottam magam és minden, ami ezt megzavarta, például egy gyerek, kizökkentett az elmélyült nyugalmamból és idegesített. Ebből kifolyólag gondosan kerültem a gyerekekkel való találkozást, együttlétet.
Történt azonban, hogy Bernadett unokanővérének Júliának megszületett első gyermeke Nórika. Elutaztunk hát megnézni anyát és lányát. Amíg ott voltunk valami elkezdődött bennem, mert ezt a kislányt valami érthetetlen módon, órákon keresztül is képes voltam elviselni. Más alkalommal is, ha náluk voltunk, még ölbe is vettem a gyereket, és beszéltem hozzá.
Előre siettem. Kissé még korábbra kell visszatekintenünk.
Önmegvalósítás
Elmélyültségem a keresésből fakadt. Mit kerestem? Az élet értelmét, az Igazságot, az önmegvalósítást. Először úgy tizennégy éves korom táján ábrándultam ki az emberből. Úgy saccoltam, talán minden századik emberben lehet egy szív. Ettől kezdve szerettem volna emberré válni. Élt valami ködös, megfoghatatlan kép bennem arról, hogy milyen is egy valóságos, eredeti ember. Mivel az általam az életből és könyvekből ismert emberek nem igazán hasonlítottak az említett képhez, hát kerestem, kutattam…
„Hittem, hogy megtalálom az igazságot az ég alatt.
Kerestem, kutattam, de hiába.
Embereknél, könyvek mélyén, vallásokban, eszmék mentén:
kerestem, kutattam, de vak maradtam.
Mindenem megvolt az életben, de egy koldus éhezett bennem,
néhány napra volt tőlem az éhhalál.
A nagy tömegben eltévedtem, de hazataláltam, mert jöttél értem,
világosságot gyújtottál a szívemben.
Jézus, Te vagy az Igazság. Jézus, örök világosság.
Jézus, nálad a bölcsesség. Jézus, Kezdet és a Vég.”
(Részlet egy, az új életemben általam írt dalszövegből.)
Tehát kerestem az élet értelmét, az Igazságot, az önmegvalósítást és az eredeti embert. Kerestem a jóga több válfajában, az öt nagy világvallásban, a keleti, és a nyugati filozófiákban, pszichoanalízisben, stb. stb., egyszóval, mindenhol. Tekintélyes mennyiségű pénzt áldoztam könyvekre az évek folyamán, elég komoly könyvhalom állt a polcokon. Mindet szorgalmasan el is olvastam, az általam kiemelt könyveket napi szinten tanulmányoztam.
Mint említettem, jógáztam is kerek tíz évig. Ehhez kapcsoltan rendszeresen meditáltam, nem a nyugati, hanem a keleti értelemben és gyakorlat szerint. Mindezen tanulmányok és gyakorlatok útján komoly eredményekről tudtam beszámolni.
Nem orvosi állapot leírás: mániás depresszió, tömegiszony, pánikbetegség, döfésszerű szívfájás (ezzel még orvoshoz is elmentem, aki felírt egy szívgyógyszert, amit persze nem szedtem be), egész fejfelületet szaggató fejfájásrohamok néha döfésszerű fájdalommal a fej belsejében, alig elviselhető szélgörcsök a belekben, mint alapvető tünetek.
Mindezek mellett képessé lettem naphosszat bénultan háton, az ágyon fekve bámulni a plafont egyfolytában, akár három héten keresztül. Eközben azért volt időm kidolgozni egy (új?) vallási-filozófiai rendszert, hitelvekkel, tanokkal együtt, ahogy kell. Minden igyekezetemmel próbáltam magamat megtalálni és elhelyezni az Istenek között – vagy inkább fölött? –, hogy azután magamtól megszabadulva emberré válhassak. Mindeközben elképesztő módon untam már magamat. Próbáltam szabadulni attól a számomra elégtelen énképtől, amit szerintem emberek millióihoz hasonlóan képviseltem. Ez volt az elképzelésem az életem megoldásáról.
Így teltek és vesztek el drága évek életemből. A depresszió pedig nem csak, hogy nem múlt el, hanem megmaradt, sőt még jobban elmélyült. Közben még ovo–lakto–vegetáriánus (tojás, tej, tejtermék, zöldségfélék fogyasztása) is lettem, amelynek a jógával karöltve az lett mellékhatása, hogy rizsfüggővé váltam, és négy év alatt 118 kg-ról lefogytam 78 kg-ra.
Egy kedves nőrokonom szerint ez időben úgy néztem ki, hogy idézem: – „Neked már csak a szemedet kellene lefogni kis Ferkó”. Apámat nevezte nagy Ferkónak. Ebből el lehet képzelni akkori megjelenésemet.
Eddig jutottam az önmegvalósításban. Teljesen kilátástalan volt a helyzet. Egy helyben topogtam, illetve feküdtem.
Életem egyetlen napsugara, napjaim fénypontja az én szelíd, kedves, odaadó, szerető feleségem, Bernadett volt. Gyakorlatilag Ő tartott életben. Ő kelt át velem a siralom völgyén, és amikor szó szerint, valóságosan ismét értem nyúlt a halál: Ő velem maradt. Még a túloldalra is követett volna…
„Átkeltél velem a siralom völgyén,
sötét árnyak ölében ültünk,
hol értem nyúlt a halál,
Te velem maradtál.
Volt ott valaki, róla nem tudtunk;
Ő üzent értünk, hogy Haza jussunk.
Az Élet várt még ránk.
Hárman mentünk tovább.”
(Részlet egy, az új életemben általam írt dalszövegből.)
II. ÁTMENET
Megjön az örömhír
Ebben a nagyon kritikus helyzetben érkezett meg hozzánk az evangélium. Isten országának evangéliuma, örömhíre, győzelmi híre.
Érkezett pedig Laci sógorom és Marcsi húgom által. Ez a téma már végképp nem hiányzott nekem. Kértem őket eleinte szépen, majd később csúnyán is, hogy: „Lehetőleg engem ezzel a mesével ne fárasszatok!” Felkínáltam Nekik, hogy Inkább ők „térjenek meg” az általam felfedezett „igazságok” alkotta rendszerhez, lényegében hozzám. Nemet mondtak. Kitartottak hitük mellett. Odáig jutottunk, hogy már nem szívesen engedtem be őket a házunkba. Amikor a házunkból való kitiltásuk lehetőségét felvázoltam előttük, mivel megértették, hogy ez a vázlat egyben határozat is részemről, Laci megkérdezte:
– „Mit szólnál hozzá, ha nem jönnék be a házba, csak minden nap elmondanék neked egy Igét a Bibliából a kapuban?”
– „Kirúgnálak onnan is!” – feleltem bosszankodva. Ezzel egy időre részemről el volt intézve a dolog.
Egyébként is nagy dologra készültem, ami a szülinapomra 1992. november 30–ára volt időzítve. Mondtam is korábban a két jó hírhozónak, hogy ezen a napon átmegyek a túloldalra, és ott majd megtudom, amit tudni kell a túlvilági dolgokról. Egy hónapok óta gyakorolt jóga technika által szándékoztam átlépni a halál birodalmába, majd visszajönni onnan. Azt gondoltam, az ottani tapasztalatok majd igazolnak engem. Nem részletezem a születésnapom délelőttjén történt, meditációban, testen kívül (?) átélt eseményeket…
Egyet tudok. Utólag hálát adok Istennek azért, hogy nem sikerült a tervem. Nagy az Úr irgalma, kegyelme, és türelme! Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Második bibliám
Délutánra hivatalosak voltak születésnapomra a szüleim és a két „evangélista”. Ha kettejükre gondoltam, máris elegem volt belőlük. Egy ajándékra emlékszem. Anyámtól kaptam egy Károli Bibliát.
– „Ezért kár volt.” – köszöntem meg.
Volt már egy Bibliám, amit évekkel korábban futólag átolvastam. A világ és saját állapotom tükrében nem láttam értelmét az egész megváltási dolognak. Ha a világra és az emberiség állapotára tekintettem, mindig az az érzés fogott el, hogy Jézus hiába halt meg. Így első Bibliám tartalma számomra nem mutatott semmivel több vagy jobb megoldást az élet, s benne az életem nagy problémáira, mint bármelyik más vallás.
Nekem egy két–háromszáz oldalas könyv elolvasása úgy két-három napot vett igénybe. Ezért, mivel csak nem hagytak békén az evangéliummal meg Jézussal, úgy döntöttem, rászánok néhány napot és elolvasom a kapott Bibliát.
Marcsi azt javasolta, hogy kezdjem az olvasást az evangéliumokkal, így kezdettől Jézusról fogok olvasni. Na persze – álltam ellene az ötletnek. És ha valami ki marad? – morfondíroztam magamban. Akkor engem nem Jézus érdekelt, hanem az, hogy elolvasva a Bibliát megcáfoljam az addig Tőlük hallottakat. Az a biztos, ha elolvasom az egész Könyvet a legelejétől kezdve, akkor nem maradhat ki semmi – gondoltam. Nem Bíztam bennük.
Biblia olvasás
Mivel nem sokkal november előtt hagytam abba egy otthonunk falai között folytatott természetgyógyász vállalkozást (Talp Reflexzóna Terápia vagy Akupresszúra), új állásom még nem lévén, tudtam időt szánni az olvasásra.
Így hát nekifeküdtem a Biblia olvasásának 1992. december hónapjának első napján, amint elterveztem, a legelején. Mózes első könyve, első fejezet, első vers:
- „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.”
Ez most teljesen más volt. Már ez az első vers helyre tett bennem egy sor dolgot. Haladtam tovább és sorban hullottak le a leplek szemeim előtt a Valóságról. Néhány olvasással töltött nap után, sorban dőltek meg előttem az emberi kitalálások, vallások és filozófiák.
Szinte minden napon már reggeltől kezdve 14-16 órán keresztül olvastam a Bibliát, egészen késő éjszakáig. Csak enni és cigarettázni álltam fel. Nem tudtam miért, de minden cigi szünet után alaposan kezet mostam mielőtt újra a kezembe vettem volna a Bibliát. Ez a könyv valahogy más volt még fogásra is, és itt, most nem a nyomdai termékre utalok. Először éreztem úgy olvasás közben, hogy van valami a kezemben. Valami sokkal több, mint az azt megelőző könyvek együttvéve.
Sorban haladtam. Minden könyv minden fejezetének, minden versét elolvastam, nehogy kimaradjon valami.
Elkezdődött közeledésem egy eddig számomra rejtett lény, Isten felé. Gyorsan felfedeztem, hogy a Biblia Istene egy ma is élő, valóságos személy, aki egyáltalán nem hagyta magára teremtményeit. És nem is halt bele az emberek hitetlenségébe. Mi több, megértettem, hogy mindent tud rólam. Lenyűgözött, milyen túláradó szeretettel és gondoskodással árasztja el az embereket, a földet. Megértettem, hogy minden újabb reggel az Ő hosszú-tűrésének a bizonyítéka. Ez mélyen megérintett és megrendített.
A Zsoltárok 95,10. versében ekkor olvastam, hogy „Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen,…” a vers további része akkor nem foglalkoztatott; csak ez a sor járt a fejemben: „Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen,…”. Negyven esztendeig… Negyven esztendeig bosszankodtam…
Ilyen hát Isten? Képes évtizedeket bosszankodni, vesződni emberekkel? Ennek ellenére gondjukat viseli és élteti őket? Akkor… számomra is van remény! – kiáltottam fel. Valahol a bensőmben végleg összetört valami, és zokogásban törtem ki. Csak jóval később tudtam meg a Bibliából, hogy az embert Isten jósága indítja megtérésre. (Róma 2,4) Ekkor döntöttem úgy végleg, hogy meg akarom ismerni azt az Istent, aki ennyire szeret. Kezdtem bízni húgomékban.
A bálványoknak menni kell!
Egyetlen szobánk fehér falait ekkor még hamis istenek nagy méretű képei, valamint egy lótuszülésben ülő férfi életnagyságú rajza borította be, akire fel voltak rajzolva a csakrák, az úgynevezett erőközpontok. Kezdett zavarni, ahogy ezek az alakok rosszallóan méregetnek engem, és próbálják magukra vonni a figyelmemet, miközben én a Bibliámat olvasom.
Egyik reggel aztán végleg elegem lett belőlük. Hirtelen felindulásból leszedtem minden képet a falról. Széttéptem őket és elhelyeztem új helyükre, az udvaron lévő szemeteskukába. Mikor visszatértem a szobába folytatni az olvasást, egy pillanatra megtorpantam, mert úgy tűnt, mintha valahogy világosabb lenne a helyiségben.
Mikor Bernadett délután hazaért a munkájából, csak csupasz falakat talált. A maga szelíd, csendes módján kérdőre vont. Mire én valami olyasmit mondtam, hogy – Isten utálja a bálványokat és tiltja azok imádását, tiszteletét. Menniük kellett –. Mivel látta milyen tempóban olvasom minden nap a Bibliát, ez elfogadható válasz volt számára. Ezzel el volt intézve a kérdés.
Olvastam tovább. Sőt, amikor volt rá idő, Bernadettnek felolvasást tartottam. Szerette hallgatni a Bibliai történeteket. Előfordult, hogy én olvastam, Ő pedig elkezdett rázkódni. Máskor meg begörcsöltek az ujjai és az ajkai. Ezt nem tudtuk mire vélni. Csak később jutottam odáig, hogy megértsem mi történt ilyenkor. Tudtunk nélkül működött Isten beszéde az életünkben. Hangosan olvastam a Bibliát, Bernadett pedig hallgatta, mindketten elhittük, amit olvastam: ezért az Ige működött. Elkezdődött a szabadulásunk. Változásokat hozott létre az Ige az érzelmeinkben, a gondolkodásunkban. Ekkor még mindig az Ószövetséget olvastam, de nekünk már ez is örömhír volt. Megértettük belőle, hogy Isten egy élő személy, aki szereti az embereket, aki gondot visel az emberekről: azokról, akik hozzá fordulnak segítségért, még közvetlenebbül.
Decemberben, Karácsony és szilveszter között Bernadett hirtelen nagyon náthás lett. Szokásom szerint éjjel is olvastam, és egyszer csak feltűnt, hogy Bernadett mellettem ülve alszik az ágyban. Csak így tudott annyi levegőhöz jutni, hogy aludni tudjon. Nagyon megszántam helyzetében és bosszantott, hogy a nátha miatt nem tud normális testhelyzetben, nyugodtam pihenni éjszaka.
Ekkor valahogy eszembe ötlött, hogy amikor Isten népe a Bibliában valami akadályba ütközött, mindig Istenhez fordultak segítségért. Hogy is vannak ezek a dolgok? Kezdett felderengeni bennem, hogy Isten gyógyította is az embereket.
Igen! Amikor Mózes nővére Miriám leprás beteg lett, Mózes Isten elé állt és így kiáltott: „Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!” (4Mózes 12,13) S az Úr meggyógyította Miriámot.
Isten maga mondta egy helyen; „én vagyok az Úr, a te gyógyítód” (2Mózes 25,26). Ezt én teljesen el is hittem, így nem volt más hátra, mint megkérni Őt, hogy gyógyítsa meg Bernadettet a náthából. Megkértem Istent: „Isten, kérlek, gyógyíts meg Bernadettet!” Olvastam tovább.
Reggelre ébredve látom ám, hogy szegénykém orrából csak úgy ömlik az a bizonyos váladék. Ezen egy pillanatra meglepődtem. De most már nem igazán zavart a dolog, mivel megkértem éjjel Istent, hogy gyógyítsa meg Bernadettet, ezzel számomra lezárult az ügy. Csak idő kérdése – gondoltam. Neki nem is szóltam semmit az éjszakai dologról. Bernadett elment dolgozni, én folytattam az olvasást.
Olvastam, olvastam és olvastam. Csak akkor álltam le az olvasással, amikor Bernadett a szokott idő előtt hazaérkezett a munkából. Elmondta, hogy reggel a munkahelyén be is lázasodott, és nagyon rosszul érezte magát. Ezért délelőtt megkérte a főnökét, hadd jöhessen haza kúrálgatni magát. Emiatt indult el valamivel korábban aznap. Ám amint jött hazafelé, hirtelen sokkal jobban lett. És mire hazaért, gyakorlatilag meggyógyult, elmúlt a láza is. Ezután még egyet, kettőt fújt az orrán és vége lett a náthának.
Nem tudta mire vélni a dolgot. Elmondtam neki, hogy még éjjel, látva az állapotát, megkértem Istent, hogy gyógyítsa meg őt. Ez az eset komoly bizonyság volt számunkra arról, hogy Isten valóságosan beavatkozik a dolgokba azok oldalán, akik bizalommal fordulnak Hozzá segítségért. Nagyon örültünk. Olvastam tovább.
Mikor mehetek legkorábban elmondani a megtérők imáját?
Ezekben a napokban már nagyon valóságosan kialakult bennem egy meggyőződés arról, hogy el kell mondanom mielőbb a megtérők imáját, amelyről Húgoméktól hallottam: mert ha nem teszem, vagy Isten, vagy az ördög megöl engem. Isten azért mert bűnös ember vagyok, az ördög pedig azért, mert elfordultam a korábbi életemtől, de még nem tértem meg. Teljesen tudatos halálfélelmem volt.
Dehogy akartam én ekkor már „beavatni” magamat a halálba. Új életet akartam kezdeni. Valóságosan élni akartam bűntelenül, szabadon és örömben Istennel.
A legkorábbi időpont kérdésében Húgoméktól vártam választ. Meg is kérdeztem tőlük, mi az a legközelebbi időpont, amikor elmondhatom az „imát”, és befogadhatom Jézus Krisztust. A válasz az volt, hogy januárban lesz olyan összejövetel a gyülekezetükben, amelyen majd imádkoznak velem. Ez számomra elfogadhatatlan volt.
– Nem várhatok addig, előbb kell megtennem! – fakadtam ki.
– December 31–én lesz szilveszteri összejövetel, annál korábban valóban nem jöhetsz – mondták.
– Szilveszterkor mindenképpen elmegyek veletek – erősítettem meg.
-<>-
Meddőből Szülő – Ökrös Ferenc
