HAMIS JÓZANSÁG
Jézus visszajöveteléről még vallásos körökben sem szokás beszélni. Igehirdetésünkből, vallástanításunkból majdnem hiányzik. Annak, hogy politikusaink az egyéni, osztály- vagy nemzeti érdek helyébe azt a szempontot állítsák, hogy Jézus jön és tetteinket számon kéri, még a gondolatát felvetni is elmebajnak számít. Akadémiai botrány lenne, ha valaki a természeti törvények érvényének megállapításánál vagy a történeti irányok megítélésénél arra mutatna rá, hogy Jézus visszajövetele az események mai folyását megváltoztatja. Ellenkezőleg, tudósok, műveltek és iskolázatlanok egyaránt azzal számolnak, hogy az események mostani folyása örökké megmarad. Egyháztörténet-íróink gúnynak és nevetésnek tennék ki magukat, ha az eseményeket a Jelenések könyvének fényébe állítanák; a „hitvédelem” pedig legtöbbször a hitet támadó racionalisták álláspontját védi. Pedig Jézus visszajövetelének tagadására sem tudományos, sem erkölcsi, sem semmiféle értelmes ok nincs. Ugyan államférfiak, tudósok és tanítók közül sokan megharagudnának, ha hitetlen embereknek mondanók őket; de az ő istenhitük aranyba zárt ereklye, s az ő istenük bebalzsamozott halott. Ezt a gyakorlati istentagadást nevezi a világ józanságnak. Könnyű belátni, hogy itt a világ legképtelenebb józanságával állunk szemben, melyet éppen annyira nem kell komolyan venni, mint e hitetlen hívőknek szertartás szerűleg eldarált miatyánkját vagy hiszekegyét. Ezzel a józansággal szemben nem szégyelljük megvallani, hogy mi Jézust visszavárjuk, s eljöveteléért buzgón imádkozunk!
KÉTFÉLE EMBEREK
Jobb egészen hitetlennek lenni, jobb nyíltan Istent tagadni, mint Isten nevét emlegetni, de Őt soha komolyan nem venni, s életünkből Őt egészen kifelejteni! Becstelen dolog egy társaságban ülni, beszélni, érvelni azzal a tudattal, hogy ha én innen elmegyek, annak, amit itt hirdettem, éppen az ellenkezőjét fogom tanítani: Istennel szemben állandóan elkövetik ezt a becstelenséget; Istennel szemben nem köt a becsület! A templomban Isten igéjéről beszélünk, a templomon kívül tévedések és papi csalások halmazáról. Úgy bánunk Istennel, mint velünk előkelő ismerőseink, akik nem mindenhol ismernek ránk. De ha homlokegyenest ellentétes dolgokat tudunk mondani a Bibliáról, azt hol Isten igéjének, hol tévedésnek hirdetve, vajon nem mi vagyunk-e azok, akik a Bibliára fogott „papi csalást” elkövetjük? Különben a mai műveltek nem mindig fitymálják le a rejtett (okkult) dolgokat. Spiritiszta körök résztvevői majdnem kivétel nélkül e „műveltek” közül kerülnek ki, s a varázslók, jósok előszobáiban gyakran lehet méltóságos urakat találni. Nekik csak az a jövő nem kell, amelyet Isten igéje jelenít meg. Rossz lelkiismeret nem bírja el a Jelenések könyvét!
A HITETLENSÉG IGAZ OKA
Gonosz, hitetlen világnak az a világ nem kell, amelyet Jézus hoz magával. Jézus uralma kizárja a gőgöt, erőszakot és harácsolást: Jézus világa tehát nem az ő világuk! Nekik olyan világ kell, melyet a bűnös ember tehetségeiből és vágyaiból ember és ördög dicséretére lehet kialakítani. Nem tudják elszenvedni azt a gondolatot, hogy a bűnösök Üdvözítője az alázatosaknak, utolsóknak és a kisgyermekekhez hasonlóknak alapítson itt országot. De mint ahogy sátán világosság angyalának ruhájába öltözködik, mert saját köntösében senkinek sem kell: úgy érzik ők is, hogy nyílt hitetlenségükkel hamar lejáratnák magukat még ebben a világban is, annál az egyszerű törvénynél fogva, hogy az ördögnek még az ördög sem hisz. Ezért járnak a vallás köntösében, s egyháziasabbak az egyház igaz tagjainál; olyan a szarvuk, mint a Bárányé, de úgy beszélnek, mint a fenevad. Tudományos pózuk, a tőlük idézett irodalom teméntelensége, terrorisztikus hangjuk, mellyel a tudománytalanság vádját osztogatják, senkit meg ne döbbentsen! Mindez csak Pergamon királyi székének pompája; enélkül a reklám nélkül hamar kitűnnék, hogy a bibliatagadó irodalom nem a tényekből, hanem önmagából táplálkozik, s a terrort, gúnyt és erőszakot csak azért alkalmazza, mert az igazság hiányzik a fegyvertárából. Legyünk józanok! Az igazság nem nagy zajjal működő gépezet, melyet emberek szerkesztenek össze, hanem mezei virág, mely emberi vetés nélkül az útszélen nyílik.
A SPIRITISZTÁK ANYAGELVŰSÉGE
Minden bibliaellenes tévelygésnek titkos rugója és belső valósága az anyagiasság. A Biblia útjait elhagyó ember földi érdekeket keres, s azért másnak, mint a testnek, az anyagnak a valóságát nem hiszi. Jól látjuk ezt a már említett spiritisztáknál, kiket nevük alapján igen „szellemi” embereknek kellene gondolnunk; de ellenkezője az igaz. A spiritiszták csak olyan „szellem”-jelenséget becsülnek, amelynél a szellem valamiképpen anyagiasul: kopog, ír, tárgyakat mozgat, „kezéről” (!) lenyomatot készít. A szellemközlésnek tartalma a külső jelenségekhez képest szinte közönyösen hagyja a spiritisztákat, s akármilyen lapos, agyoncsépelt, ízetlen erkölcsi tanítást a szellemiség legfelső fokának hirdetnek; sőt, azon sem ütköznek meg, ha szellemek – mint leggyakrabban megesik – semmitmondó, üres, sőt egyenesen ostoba vagy erkölcstelen szólamokat közölnek. Nekik a csoda fontos: az a tény, hogy a szellemek az anyagi világban jelentkeznek. A spiritiszták ezeket a szellemtelen szellemeket várják, nem Jézust! A spiritizmus kiöli a emberekből a Jézus-várás örömét. A spiritiszta magát műveli ki megváltónak, neki nem kell az ingyen segítő Megváltó. Ellenkezőleg, a megidézett pajkoskodó gonosz szellemecskéket ők térítgetik és váltják meg. Az imádsággal, bibliaolvasással és Jézus nevének emlegetésével rendezett spiritiszta szeánszokon szó sem esik a golgotai halál bűnt törlő hatalmáról, mert a spiritisztáknak erre nincs szükségük. Aki spiritisztákkal elegyedik, azoknak az ördögöknek adja oda magát, akik a spiritiszták gyűlésein láthatatlan vezetőkként akkor is részt vesznek, amikor a materializáló „csodáit” a szeánszokon kötelező homály leple alatt valamilyen szélhámos végzi. Aki az éj homályának szellemeit várja, sohasem várhatja velük együtt a világosság Urát! Jézus várásával semmiféle homályosság, okkult dolog össze nem fér!
LÉLEKRABLÓ VILÁGNÉZETEK ÉS GYÓGYMÓDOK
Tehát a spiritizmussal rokon világnézetek, gnoszticizmus, theosophia, anthroposophia épp oly megölői a Jézus-várásnak, mint a lélek okkult erőivel ható gyógymódok, mint a hipnózis, couéismus, freudizmus stb. Mindezeknek a tarka világnézeteknek és gyakorlatoknak alakja sokféle, de lényege egy: mind az önmegváltás talaján állnak, mind az emberi lélek erőtől várják a szenvedésekből való szabadulást; de abban is egyek, hogy ha valami hatást elérnek, abban sátáni sötét erők is részesek. Az önmegváltás talaján álló lélek Isten kegyelmében nem hisz, s később, ha akar, sem tud hinni. Némelyik minden bűnösség kérdésén felülemelkedik, bűnbánatra képtelen; mások vezekléssel próbálják a lelkiismeretet csitítani, de megnyugváshoz nem jutnak, megint mások azért alkalmazzák a lelki kábítószereket, hogy a felelősség tudatától szabaduljanak. Sem lelki, sem sátáni szellemi hatások az idegbetegségek tüneteit állandóan elvenni nem tudják, hanem csak úgy hatnak a lélekre, mint a testre a narkotikumok. A lélek mindig kevésbé reagál a lelki narkotikumokra; ahogy a szuggesztív befolyások alatt akaró erejét veszti, petyhüdtebb lesz, és a külső hatást tartani nem képes. Belső zagyvaságban, mindig fokozódó lélekhasadásban és szétziláltságban vagy a kétségbeesés öngyilkos szelleme, vagy valami gyógyíthatatlan dacosság lázadó szelleme lesz rajta úrrá, míg az elkárhozók rettentő lelki állapota fejlődik ki, melyet Jézus így jellemzett: külső sötétség, hol sírás-rívás és fogcsikorgatás lesz. Az ilyen meghasadt lelkűek, tejesen összezavartak vállalkoznak majd az utolsó napokban olyan reménytelen, vak vállalkozásokra, amilyen a égből megjelenő Király és seregei elleni támadás lesz. A sötétség ura nagyon jól tudja, hogy mindenre kész, vak eszközöket milyen utakon lehet nevelnie magának. A spiritizmus és rokonmozgalmai szintén egy „eljövetelre” készítenek elő, de ez az Antikrisztusé lesz.
AZ ADVENTIZMUS ANYAGELVŰSÉGE
Az adventizmus nevét Jézus eljövetelének (adventjének) várásáról vette, igen jellemző, hogy e szép név mellé odakerült a törvényeskedésről tanúskodó „szombatos” elnevezés is. Már ez a törvényeskedő színezet is mutatja, hogy az adventizmus éppen olyan testiségre hajló irányzat, mint a spiritizmus vagy racionalizmus. Az adventisták a Szentírás világos utasításaival nem törődve, állandóan Jézus eljövetele idejének kiszámításával foglalkoznak. Eddig már több időpontot tűztek ki, de jóslatuk egy esetben sem vált be. Bolonddá tett híveik vagyonukat eladták, azt hívén, hogy Jézus eljövetele után arra szükségük többé nem lesz; fehér ruhákba öltözve háztetőkre vagy hegyekre ültek ki az Urat várni, mint ez az erdélyi Székelykakasd községben is történt, hol aztán a vezér-tévelygő szégyenében földönfutóvá lett. Mind e csalódások mellett is minduntalan akadnak új hiszékenyek, akiket óriási gyülekezeti adóval vagyonukból kiforgatnak. A nyugtalan lelkiismeret minden áldozatra kész, hogy békességet leljen, s legtöbbször ott nem keresi, ahol ingyen találja meg: a bűnösök Megváltójánál. Az adventista tévtanítóknak különben nem Jézus fontos, kihez – miután üdvüket a törvény megtartásában (szombat, evési szabályok) keresik – semmi melegebb szál nem fűzi őket, hanem a külső csoda, a világ végének, Jézus eljövetelének kiszámított dátuma, mely a csodaváró, hiszékeny embereket hozzájuk köti. A golgotai evangélium nem tartozik tanításaik közé, tehát a keresztyénséghez semmi közük! Nem csak a Fiúban nem hisznek, hanem a szent Szellem hatalmában sem, amikor azt tanítják, hogy a halál után a lélek a testtel együtt elhal, és csak a testtel együtt fog egyszer öntudatra ébredni. Ha a lélek sorsa ennyire a testhez van kötve, az azt mutatja, hogy képzeletük szerint a test erősebb a léleknél, sőt a lélek csak a test járuléka: ez pedig a legdurvább materialista felfogást jelenti. Aki nem a Biblia utain jár, hanem emberi kitalálásokat vagy sátáni tévelyítést követ, nem is tud a Szellem hatalmában hinni; annak a test pompája minden! A ma terjeszkedő adventizmus amerikai eredetű és megkülönböztetendő a Székelyföldön a múlt századokban Dávid Ferenctől is terjesztett szombatossággtól. Amerikai eredete okkult, tehát spiritizmussal rokon jelenésekre megy vissza; a két szellemi áramlat rokonságát mindkettőnek durva anyagiassága mutatja. Az adventizmus főleg a tudálékos embereket fogja meg, s nagyon kielégíti. A bibliahelyekkel való dobálózás a Szentírás-ismeretnek kábító látszatát mutatja; tanulatlan férfiak és nők valóságos hitvitatkozókká képezik ki magukat; a vitairatoknak, ábrák és képek tömegével kiállított könyveknek özönével árasztják el a világot, s a vallásos reklámok valóságos mesterei; a történeti egyháznak a Biblia jövendő részeivel nem foglalkozván, az adventisták, valamint hozzájuk egészen hasonló, s belőlük kiágazó utódmozgalmak, mint a millenizmus, russelizmus stb., valósággal monopóliumszerű privilégiumot élveznek. Mindez okokból főleg az alacsonyabb lelkiségre rendkívüli hatást gyakorolnak.
HISZTÉRIKUS JÉZUS-VÁRÓK
Abban a végtelen színsorban, amelyben a tévelygések egymás mellett elhelyezkednek, vannak emberek, kiknél a hívő keresztyénség és testi várakozás keveredik: ezek az Úr eljövetelében a csodát hangsúlyozzák, viselkedésükben kapkodó nyugtalanságot mutatnak, egyébként a Bárány utainak megértéséről, hűségről, kötelességtudásról és emberszeretetről alacsonyabb felfogásokat vallanak. Tévelygésükben nem „követik a Bárányt, valahova megy”, hanem könnyebb és díszesebb utakat választanak. Míg az Urat váró filadelfiai gyülekezetről Jézus ezt állapította meg: „Kevés erőd van!”, ők még az Úr visszajövetele előtt mindenféle csodás szellemi ajándékokkal akarnak pompázni, s arannyal és drágakövekkel teleaggatott hiú nők módjára kelletik magukat – az őket bámuló embereknek. Spiritiszta szeánszokhoz hasonló istentiszteleteiken valósággal „idézik” és kényszerítik Isten szent Szellemét, ki azonban az ilyen emberi erőszaknak ellenáll, úgyhogy Isten Szelleme helyett vagy ördögi szellemeket kapnak, vagy a távol maradó szent Szellemet lelki (emberi, nem szellemi!) felgerjedésekkel, érzelem fölcsigázással pótolják, s ezekkel az értelmi túltengésekkel, sóhajtásokkal, kiáltásokkal, testüknek a földhöz verésével, azt állítva, hogy mindezeket Isten munkálja, a hiszékeny és tudatlan látogatókat megcsalják. Összejöveteleiken állandó lelki mámorban ringatózva, szentimentális kiáltásokat hallatnak: „Az Úr hamar jő! Még ma eljöhet!” valósággal azonban nem az Úr kell nekik, hanem az érzelmi mámor, mellyel dologtalan önző énjüket megcsalják. Túlfeszített érzékenység, nyugtalan sietség, személyes sértődékenység jellemzi őket; ravasz számítás, a lelkeken való uralkodás és tág lelkiismeret képesíti a hiszékenyek foglyul ejtésére vezetőiket. Úgy a tévelyítők, mint az eltévelyítettek a Bibliát csak fegyverül használják mások cáfolására vagy meggyőzésére, de komolyan és becsületesen nem kutatják azt, téves gondolataikért nagy hévvel szállnak síkra, de a ellenérvek nyugodt meghallgatására nincs sem nyugalmuk, sem képességük. Hiányzik náluk az Úr eljövetele várásának egyik legfontosabb feltétele: az éberség. Az idők jeleit nem vizsgálják, mint Jézus kötelességünkké tette. Hisztérikus „még ma eljöhet!”-ekkel csak nyugtalanítani, összezavarni lehet az embereket, az ilyen beteges nyugtalanságnak Jézus igazi várásához semmi köze nincsen!
ÖNZŐ JÉZUS-VÁRÓK
A hisztérikus nyugtalankodók igazi lelkületét az a tőlük kétségbeeséssel védett bibliaellenes tanítás mutatja, hogy Jézus a hívők számára ítéletre jövetele előtt egyszer vagy többször is visszajön, hogy őket a nagy nyomorúság elől, vagy annak közepéből kiragadja. Ezt a tanítást új korában komolyabb keresztyének is elfogadták, de a bibliai próba után elvetették. Nevezetes e tekintetben a Magyarországon is ismert és szeretett Modersohn Ernőnek „Az ember Fiának napjaiban” című (magyarra is lefordított) műve, melyet a szerző többé nem engedett kiadni. A Bibliát komolyan kutató, felelősségüket érző keresztyén tanítók, mint Modersohn is, hamar felismerték e tanítás veszedelmét, s állást foglaltak ellene. Ennek a minden biblia alapot nélkülöző tanításnak, sajnos, még ma is és hazánkban is vannak terjesztői, kik azonban állításaikat kétségbevonhatatlan bibliai tanításokként hirdetik, de igazolásukra csak félremagyarázott vagy éppen hamisított bibliai helyeket tudnak idézni. A Bibliának úgy szó szerinti szövege, mint annak szelleme egészen kizárja, hogy 1. Jézusnak több (két, három vagy éppen négy) eljöveteléről beszéljünk, az utolsó ítéletet is Jézus eljövetelének tekintsük; minden hívő halálakor Krisztust visszavárjuk; 2. Jézusnak övéi számára való külön eljöveteléről, s a gyülekezetnek a menybe ragadtatásáról beszéljünk, holott többről, mint levegőbe ragadtatásról és onnan való uralkodásról nem szól az írás; 3. hogy a kiválasztott egyháznak a nagy nyomorúság elől való elragadtatását várjuk, s az egyház menyasszonyi örömét abban lássuk, hogy az Antikrisztusi uralma alatt az egyház bizonyságtételéről lemondjunk, úgyhogy amíg a földön Krisztus és az Antikrisztus hívei közt a legfélelmetesebb csata dúl, addig a gyülekezet tétlenül nyugodjék „az égben”, és csak a kivívott csata után jöjjön vissza Jézussal együtt, hogy ahol mások küzdöttek, ott ő uralkodjék. Mindezekben a nézetekben annyi hűtlenség, szenvedéstől való félelem és uralkodásra való könnyű felemelkedés vágya rejtőzik, hogy a Biblia szellemét osztó keresztyének még a hallásuktól is visszariadnak. Ha a szenvedés elől való megfutamodásban áll a „győzelem”, akkor a szerencsétlen sarkvidéki expedícióból elsőnek menekülő kapitány a győzelmesek mintaképe, s annak a „háziasszonynak” van „menyasszonyi lelke”, a ki a költözködés gondjait férjére hagyja, s mikor már a férj a lakást kitakaríttatta, bebútoroztatta, maga szállodai üdülés után érkezik meg, hogy a kész és szép lakásba beüljön – uralkodni.
A DOLGOZÓ SZOLGA
Más a menyasszonyi lelkület, más a győzedelmes küzdés, és más a Krisztus igazi várása! A Krisztust váró lelkülethez hozzátartozik a hűség, amely az eke szarváról az utolsó pillanatig nem veszi le kezét. Pál azért szidja a Tesszalonikabelieket, hogy Jézus visszajövetelére várva, a megszokott munkát abbahagyták, s tétlenkedtek (2 Tessz. 3,6-12). Láttuk, hogy hasonlót cselekedetek adventista és millenista tévelygők Amerikában és Erdélyben. Az ilyen „rendetlenkedőkkel” igaz keresztyén közösséget nem vállalhat. Jézus szavai szerint visszajövetelekor az angyalok a mezőn, a házban, a malom mellett fogják azokat a híveket találni, akiket az érkező Krisztus elé a levegőbe ragadnak, tehát rendes elfoglaltságuk közepette, nem tétlen várásban! Azt a munkát, melyet tanítványainak akkor kell végezniük, mikor a Gazda visszatér, Jézus így írta le: „kiadja az Ő háza népének a táplálékot idejében” (Máté 34,45). ennek a lelkiállapotnak ellenkezőjét azokban látta, akik így szólnak: „elidőzik még az én Uram!”, s ezért „verni kezdik rabszolgatársaikat, s a részegesekkel együtt esznek és isznak”. Mondanom sem kell, hogy az az eledel, amelyre az Úr itt gondolt, aligha lesz más, mint az az égi szeretet, melyet felülről kapunk, s melyet „szolgatársainknak” ki kell adnunk; s Isten kegyelmének jó sáfáraként akkor kell továbbadnunk, mikor arra segítés, vigasztalás, tanítás alakjában legnagyobb szükségük van; amikor a testvér éhezik, szomjazik, vándor, meztelen, beteg és rab. (Máté 25,37-41). Sem az, hogy az Úr késik, sem az, hogy mindjárt itt lesz, az igazi Jézus-várót nem mozdítja ki ebből a foglalatosságból.
A JELEK VIZSGÁLÁSA
Ahelyett az ideges kapkodás helyett, hogy „jaj! ma, még az éjjel is itt lehet az Úr!” nyugodtan kell vizsgálnunk a jeleket, melyeket az idő mutat, ahogy Jézus tanította: „A fügefától tanuljátok el a példázatot: mikor zsenge ágat hajt, és levelei nőnek, tudjátok, közel a nyár; ekképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, csak az ajtó előtt! Bizonnyal mondom nektek, hogy nem múlik el az a nemzedék, míg mindez meg nem történik!” (Máté 24,32-34). Azt az órát vagy napot kiszámítani, melyen az Úr visszajő, nem lehet; de felismerhetjük, hogy közel van már, csak az ajtó előtt! A tíz szűz példázatából tudjuk, hogy mind elalszik; de éjfélkor kiáltás fog hangzani: „Itt jön a Vőlegény, menjetek ki Eléje” S ekkor mind a szüzek fölébrednek. Ebből az következik, hogy Jézus az övéi számára nem fog olyan váratlanul érkezni, mint azt azok állítják, akik e fontos kérdésben nem a Bibliát, hanem emberi gondolatokat tartalmazó könyveket szoktak olvasni. Az a kijelentés, hogy tolvajként jön el, nem a hívőkre, hanem a hitetlenekre vonatkozik. Az Úr azt akarta, hogy bennünket, amikor visszajő, virrasztva, várakozva találjon (Máté 24,42-44). Váratlanul csak a gonosz rabszolgához fog jönni, ki ezzel vigasztalja magát: „Elidőzik még az én Uram!” (Máté 24,50). Aki virrasztva vár, annak az éjszaka is nappallá változik, s amikor a Vőlegény jön, útra készen, égő lámpával fogadja Őt. Virrasztani, ébren lenni pedig annyit jelent, mint a jeleket figyelni. A jelek figyelése komoly, de többet, mint értelmi tanulmányt jelent. Hogy az idő óráján el tudjunk igazodni, ahhoz ismernünk kell az Urat és a világot, melybe eljő. Imádságunkban, bibliaolvasásunkban és bizonyságtételünkben már is meg kell próbálnunk a kettőt egymáshoz közelíteni, az Urat imádságban híva alá, a világnak életünkkel és szavunkkal tanúskodva Róla. Jézus várása a világ szükségeibe, bajaiba, nyomorúságába való mélységes elmélyedést jelent; a világgal való együtt szenvedést, mint ahogy az ég maga a három utolsó kürtszó csapását hármas jajkiáltással tudta csak a földre aláküldeni. De éppen olyan elmélyedést jelent Isten szerető szívébe; jelenti a magunk üres, hideg, önző szívének Isten előtt való feltárását, hogy szívünkbe az Ő szeretete ömöljön alá. Mily távol van az igazi Krisztust váró lelkülettől azok törekvése, akik a világot a legnehezebb időben, a utolsó döntés percében magára akarják hagyni, s ugyanakkor amikor Krisztus eljönni készül, hogy a világ uralmát átvegye, magunkról minden felelősséget lerázván, a nyugalom párnáin szeretnénk heverni!
OLAJAT AZ OLAJTARTÓBA
Ezzel azonban a Jézus-váró lelkület harmadik vonását is megmondottuk: az olajról való gondoskodást, melyet az Úr a tíz szűz példázatában kötött lelkünkre. Olajtartó edényeinkbe az árusoktól idejében olajat kell vásárolnunk! Mit jelentenek ezek a szavak? Az olajban a Szentírás elejétől végéig az isteni Szellem példázatát látja. A törvény jelképes világában olajjal kenték föl a Fölkentet, a papot, a királyt, a prófétát; a valóság világában Isten kegyelme szent Szellemmel kente föl Krisztust, a Messiást, a Felkentet. Az olaj a 10 szűz példázatában is a szent Szellemet jelenti. Az olajtartó edény csak a szív lehet, melyet már a régi egyiptomiak is edénnyel jelképeztek. Akinek a szíve önmagával van tele, annak olajtartó korsója üres; aki óráról órára Jézussal telik meg, az telt korsóval jár. Az árusok alatt azt kell érteni, aki a szent Szellemet azoknak, akik Őt Tőle kérik, ingyen adja: Istent. Idejében elmenni az árusokhoz: annyit jelent, hogy ne az Úr visszajövetelekor kapkodjunk majd megszentelt élet után, hanem akkor már abban éljünk. Így az olajkészlet ugyanazt fejezi ki, mint a már idézett vers: „megszentelődés nélkül senki sem láthatja az Urat!” De ugyanezt a gondolatot fejezi ki a „nappalban járás” példázata is. Jézust várni annyi, mint magunkat megüresíteni. A megüresült és telt keresztyének különbségét jól mutatja a két utolsó üzenet, melyet a filadelfiai és a laodiceai gyülekezet kaptak. Az egyik erőtlen volt, s üres szívvel fordult az Ég felé; a másik beteltségével dicsekedett, az egyik Jézus-váró gyülekezet volt, a másik világias. Őrizkedjünk attól, hogy még mielőtt Jézus visszajönne, már beteljünk, s öntelt, farizeusi gőggel tekintsünk alá testvéreinkre; mert az ilyen önteltek nagyon könnyen tapasztalhatják, mit jelent az Úr fenyegetése: Kiköplek szájamból! Az öntelt keresztyének csak nyugodni akarnak, nem harcolni; ezek a szellemi elhízottak restek lesznek arra, hogy majd a nagy nyomorúságban az Úr mellett kitartsanak.
MENYASSZONYI LÉLEK!
Végül a Krisztus-váró lelkület negyedik fontos vonása: a szerető várása. Nem a csodavárás, nem a tétlen pihenni vágyás, nem a beteges, kapkodó izgatottság teszi a menyasszony lelkületet, hanem az Úrral együttélés akarása, az Érte szenvedő készség, a nyomorúságban Rajta csüggés, Benne pihenés. A menyasszony szeret! Ölbe tett kézzel nem arra gondol csupán, milyen jó lesz majd – neki, ha Vőlegénye megérkezik; hanem az igazi szerető várásával azon gondolkodik, mivel tudja majd legjobban megörvendeztetni – a Hazatérőt. Azért az igaz menyasszonyi lélek az Úr eljöveteléig hátralévő időt az előkészület szorgalmas munkájával tölti. Mivel pedig tudja, hogy ha Szerelmese távol van is, az éhezőkben, szomjazókban, vándorokban, meztelenekben, betegekben és foglyokban, „az Ő kicsiny testvéreiben” mindenkor közöttünk van: addig is, amíg Ő vissza nem jő, Jézus kicsinyeit ápolja. Az igazi menyasszonyi lelket tehát a munkás, áldozó szeretet teszi; égi olaj bírása, mert ilyen szeretet az önző embertől nem telik; ahhoz az első szeretethez való visszatérés, mely az efézusi gyülekezetből hiányozni kezdett. Az a szeretet, mely mindvégig helyén akar maradni, s nem még este előtt lefeküdni, hogy az éji virrasztást mások végezzék. Az a szeretet, amely éjfélkor nem a lakodalmas házban akar benn nyugodni, hanem kinn az éjszakában vár a Vőlegényre. Mert a menyasszony nem rosszabb, mint a várakozó nyoszolyóleányok! A tíz szűz nem másodrangú keresztyéneket jelöl, kik csak később juthatnak a lakodalomba; menyasszony és nyoszolyóleányok két képben egyet jelentenek: a Jézust váró egyházat. Ugyanazt a szellemi fogalmat az Úr nem egy képpel, hanem sokkal szokta kifejezni, semmi okunk sincs rá, hogy a kákán csomót keresve, különböző időben üdvözülő keresztyénekről beszéljünk, hiszen menyasszony és szüzek a példázat szerint is ugyanabban az időben mennek be a lakodalmas házba. Menyasszony az egész egyház, minden idő és kor választottai együtt; szüzek az utoljára megmaradók, kik között Pál is ott vágyott lenni. Kicsinyes szőrszálhasogató emberek szétdarabolhatják Krisztus aráját, de Krisztus együtt szereti, egyben látja azt. Az pedig, aki végig megáll, s a napnak terhét utolsóig hordja, nem kevésbé győztes és nem kevésbé kedves, mint aki korábban kiállt a munkából – pihenni. Talán nehéz lesz végig az éjszakában maradni, míg bent a lakodalmas ház már fényes és az asztalok rakva vannak; mégis dicsőséget, boldogságot és győzelmet jelent az éjszakában végig várni, s éber, hű szolgálat után a legsötétebb éjfélen meglátni a Szeretetet!
-<>-
Forrás: Csia Lajos – A Jelenések könyve a mai kor tükrében
Megjelent 1940-ben. Saját példányból lejegyezve: 373–381. oldal
